Most talán el tudom fogadni azt is, hogy van fény az alagút végén, és most nem arra gondolok ami még dudál is. Elmondhatom, hogy most úgy látom, talán túlélhető ez az egész rohadt maszlag, bár egyenlőre csak a pislákoló SzentJános bogarakat látom, és nem a végét. Ez talán annak köszönhető, h lassan vége van a szorgalmi időszaknak, a vizsgaidőszak eleje pedig nyugis. Talán!
Az, hogy fáradt és áltlagos tekintetben agyhalott vagyok nem meglepő. Én megszoktam, és szerintem más is, ha meg nem akkor majd megfogja. Nem ez a "szép" ebben, hanem az, hogy ennek is köszönhetően az emberi kapcsolataim elég nagy mértékben leépültek, de az is lehet, h ezt csak én magyarázom bele. Talán csak az én szemüvegem a rossz, de mintha utóbb mindenki megváltozott volna, és elhidegült volna kicsit, de mondom ez az én meglátásom. Rossz mert minden változik, pedig, már egy éve is azon sírt a pofám h nem akarom h a dolgok lényegében megváltozzanak, ahhoz képest...kár azon töprengeni h mi lett volna ha, csak fölösleges időtöltés.
Ha már változás, akkor legyen látványos is. Nah nem annyira, de felvetődött bennem pár gondolat és terv amit a közeljövőben szándékozom kivitelezni. Arra tényleg kiváncsi leszek, h lesz-e olyan aki nem fog megismerni. Azon csak röhögnék, de komolyan. Bár időnként szeretnék teljesen máshogy kinézni, kár hogy ez nem megvalósítható. Szerintem érdekes volna, és akkor nem érezném néha úgy, h az aki a tükörből visszanéz rám nem én vagyok, és h akinek érzem magam annak nem így kellene kinéznie.
Nem tudom mit akartam még, annyi minden van mostanában, de kétlem h bárkit is érdekelne, a siránkozásom, vagy h éppen milyen zht írtam meg és fogok írni. Egyfelől lényeges kérdés, másfelöl nem. Nincs nem is időm hanem energiám. Túlságosan a realitás talaján kell járnom, és nagyon sokszor úgy érzem h megfojt. Sokszor mondják, hogy egyszer fel kell nőni. Én nem akartam, és most sem akarok, de ez nem kívánságműsor, mert nem kérdeznek meg h te mit szeretnél, vagy mit nem, csak azon kapod magad, h elmentek feletted az évek, és régen egy vagy a tömegből, megsavanyodva és elfásulva. Ilyen az élet, ez van, ezt kell elviselni, szeretni szerintem meg rég nem szereti senki. Ez az egész onnan jutott eszembe, h a minap egy leheletnyit fankodtam, és szinte idegennek éreztem. Sajnos ez van, és az a legszomorúbb az egészben, h régen mindennapos volt ma meg...*sóhaj*.
Vicces, h csak úgy akartam írni egy bejegyzést, és már most egy csomó baromságot hordtam össze. Nem tudok fogalmazni, szerintem soha nem is tudtam normálisan. Nem akarok gondolkodni, sem, mert ha csak úgy gondolkodni kezdtem az ritkán veszetett kellemes dologra. Lehet a tanáromnak avan igaza, h az életet nem kell túl komolyan venni, mert eddig még mindenki belehal, és biutos nem leszek kivétel szerencsére.
"Az élet attól szép, hogy bármi megtörténhet, és attól szar, hogy meg is történik!" Nagyon is igaz, de én most mentem mindenkinek további szép estét!
