Legelőször csak annyit szögeznék le, h aki nem akar rinyálásról olvasni az szerintem el se kezdje a bejegyzést olvasni mert nem lesz kellemes lenyomata utólag. Amolyan figyelmeztetés, mert néha az is kell, és nem akarom senki kedvét elcseszni.
Azt hiszem csak úgy blevágok. Már most, így a 2 hét után elegem van ebből a félévemből. Komolyan azt kell hogy mondtjam, h a legnagyobb marha akkor voltam amikor kiálmodtam h én egyetemre akarok menni, azon belül meg a BME-re. Miért? Egyszerű, mert ha szivatásra vágyom, akkor a munkahelyemen aztért kell eltűnöm, mert pénzt is kapok, itt meg csak azt h hülye vagyok. Igen ebbe a félévben is van olyan igen tisztelet előadónk, aki minden második előadáson közli h mi hülyék vagyunk, csak kicsit burkoltabban. Szarnak az ember fejére, h olyat is kérdeznek, amit nem is tanulunk, lényegtelen tudd, mert valaki kitalálta h az is kell. Chh...
Ha belegondolok, nem tudom ezt a félévet hogyan fogom épp ésszel kibírni, tényleg, nem, de majd csak eldől. Jah mit építetek? Nem tudjuk. Azt meg hogy? Ha ledől járda ha állva marad fal. Nah majdnemcsak én is így vagyok az egésszel. Az egyetem bekaphatja.
Lassan olyan mintha túladagolást kapnék a realizmusból. Nem is tudom mikor voltam utóljára igazán önmagam, de a legborzasztóbb az egészben csak az, hogy szerintem már nem is leszek. Csupa normális dolog vesz körül, és most hogy így belegondolok, már szinte teljesen magába is rántott, és eléggé szar érzés, főleg ha belegondolok, h én mennyire nem akartam megkomolyodni, erre tessék. Az élet egy nagyon szar játék, de legalább a grafika nagyon ott van. Ez tényleg igaz.
Minden amit annyira szerettem most olyan végtelenül távolinak tűnik, mintha nem is tartozott volna hozzám soha...elegem van. Viszont muszáj vagyok megszokni, mert megszökni meg nincs hova. E van. Legalább jólesett ezt most kiadni magamból. Nah további szép jó éjszakát!
