Szerintem nincs még egy ember a Földön, aki ennyit képes dilemmáznimint én. Jelen pillanatban az volt a legnagyobb dilemmám tárgya, hogy menjek-e el Girugamesh koncertre. Hát mivel épp bloglok, ezért elég valószínű hogy nem mentem el. Talán kicsit megbántam, de mindegy.
Az volt a legnagyobb vicc, hogy csütörtökön még inkább arra hajlottam hogy maradok, péntek délelőtt még ez az opció állt, de végül péntek délután hazajöttem. Kissé vicces, mert estefelé már kezdem bánni, de leginkább ha délután bő két órával a kapunyitás előtt ötlött az eszembe, hogy talán mégis elmehetnék, de nem mentem el.
Tudom, hogy hülye vagyok ilyen szempontból, de mostmár mindegy, majd legközelebb értelmesebb módon fogok gondolkodni, de az is lehet, hogy nem lesz legközelebb. Ha arra gondolok, hogy talán LM.C. koncert után volt egy olyan leginkább elhatározásom, hogy minden adandó alkalommal mikor lesz lehetőségem, akkor elmegyek egy japán banda koncertjére, hát eléggé vigyorogni támad kedvem, és nem éppen boldogságom miatt. De maminak igaza van olyan szempontból, h ha egyszer eldöntöttem, h nem megyek, akkor tatsak ki a döntésem mellett.
Lehet, hogy csak én vagyok így ezzel, de egyre jobban azt érzem, hogy a régi körökben már nincs semmi keresnivalóm, és az egész dologt jobb lenne feladni, és talán tovább lépni. Az egyetlen baj, hogy ez csak elméletben könnyű. Mondjuk ezen gondolkodni nem igazán érdemes, mert tenni ellene nem tudok mit, de akkor is kissé zavaró, legalábbis én így gondolom.
Azt hiszem mára elég lesz a sok pofajártatásól, pláne hogy nem tudok semmi értelmeset összehordani. További szép napot mindenkinek. Baaibai.
