Csak úgy random

Mit mondjak mostanság nem erősségm a blogírás, de jobb kérdés h mikor volt az bárha is? Szerintem soha, és azt is eléggé kétlem, hogy ezután az lesz. Csak most van egy pár gondolatom amit szeretnék megosztani. Egyáltalán nem mondhatom azt, hogy rosszabb kedvem lenne mint olykor. Csak utóbbi időben megint van egy-két olyan dolog amit észrevettem, és nem tetszik, de nagyon sok minden nem tetszés kérdése.

Az emberi kapcsolatok rettenetesen furcsák. Sokszor ellenségből barát, barátból ellenségek lesznek. Mielőtt még bárki is félreértené, itt nem arról van most szó, hogy bárkivel is annyira összekaptam volna, hogy elkezdte szaporítani számszakilag az engem nem bírók elég népes táborát, csak szimpla elmélkedés.
Vissza az elkedett témára, azonban ennek általában van valamilyen nyomós oka. A legfurcsább az elhidegülés. Ebben pedig az a rossz, hogy nem lehet egyetlen konkrét dologhoz kötni. Egy egészen lassú folyamat, amit már csak akkor vesz észre az ember, mikor már megállíthatatlan, és elég ritka kivétel.
Azt az egyet nem tudom, hogy ki hogyan van ezzel, de engem tud bántani. Persze ezen kívül millió és egy más dolog is komolyabb, de akkor is. Nem bántó az amikor valakivel rengeteget beszélsz és el vagy vele, majd nem sokkal rá már normálisan beszélgetni sem tudtok, és se a saját se a másik fél érdeklődésében nem igazán látsz változást? Ilyenkor nem is tudod mihez kötni, akkor hogy fordítsd vissza? Azt hiszem, hogy a válasz leginkább, sehogy. Nem tudsz magadhoz láncolni senkit, és nem is szabad, mert annnak semmi értelme nincsen. De ez az én véleményem. Ez a bánt, de el kell vislni kategória, és az sem jobb, ha panaszkodsz, mert attól sem oldódik meg. Néha egy filozófus veszett el bennem, csak probléma az h nagyon elveszett.

Írhatnék, hogy mi van velem, de semmi különösebben érdekes. Dolgozom, mint úgy általában most is fáradt vagyok, és azt hiszem h ezen túl semmi. Megint egészen ráfüggtem egy sorozatra, egészen pontosan a D-Gray Man-re. Nagyon tetszik, a története, az aurája, bár van egy két elég nehezen emészthető rész benne, amihez kell némi emésztési idő, de ennek ellenérte tetszik, és ha valamiből az anime után vetődök a mangára az is legalábbis nálam.

Ha már a fanság...az én drága DVD-m még mindig nem jött meg pedig lassan úgy várom mint a messiást. Jó lenne már megint úgy igaziból befanulni mint anno megboldogult vérbeli FB koromban*ez de öregesen hangzott*, nagyon is jólesne, de azt sem tartom kizártnak, hogy azt a szintet többé már nem tudom majd elérni, amit ugyan szomorúan veszek tudomásul, de mit tenni nem igazán tudok, vagy van vagy nincs, kényszeríteni nem tudok.

Most ahogy így kattogom a sorokat, azt érzem, hogy a sorok közül csepeg az élet keserű iróniája. De azt sem tartom kizártnak, hogy ezt csak én látom így. Ahhozképest, hogy most csak pár sort szerettem volna írni, abból jópár lett, de nem erőszak, aki nem akarja úgysem olvassa. Azt hiszem én ezt most le is zárom, és csak remélem, hogy ez nem annyira a rinyálásról szólt, mrt akkor tényleg el fogom magamban könyvelni, hogy én másra már akkor nem is vagyok képes. Nah baibai!

Teli pohár

Nah most lett elegem a gportálból. Megint vacakszik. Így csináltam egy blogot ahova a ficeket fordításokat ilyesmiket fogom felrakni, és nem kell senkitől függeni, nem fog vacakoni miegymás. Kiv leszek ki fogja majd megnézni, de mindegy, igazából valahol saját szórakozásra is írom őket innentől kezdve meg....nah de elég a sok süket szövegből.

http://fantasylandfromwinterstep.blogspot.com/

Itt a link, és hamarosan minden eddigi "munkám" is rajta lesz.

Megváltás

Azt hitem már soha nem jön el az a pillanat amikor azt tudom mndani h vége ennek a félévnek, de azért nagy nehezen csak eljött.

Elég fura dolog az idő, mert egyszer mintha lopák, utána meg vánszorog mint a csiga, és képes egyszerre mindkettőre is. Hosszú volt ez a 2. félév nem is kicsit nekem legalábbis, de már túl vagyok rajta, lehetett volna jobb is, de sokkal rosszabb is. Most jön a pihenés, és végre valahára lehet majd nyugodtan lenni.
Mostmár tök jó a hangulatom, és nem is lógnak felhők a képembe, mire nem képes 2 napi zenehallgatás ugye, mert két napja kb folyamatos zenét hallgatok, amolyan azojk a régi szép idők feelingben XD.

Remélem a mostani pozitív hangulatom*önmagához képest* megmarad nah meg h lesz melóm, h tudjak új gépet venni. Nah de ennyi elég is, asszem megyek játszani gy sort, az úgyis jó időtöltésXD Baibai.

Citrom a shoxx-on

Azt hiszem azt nem kell különösebben ragozni, h tegnap volt a shoxx, amire végre én is eljutottam. 2 hónap után asszem rámfért már egy buli, amolyan feszültséglevezető gyanánt. Összefoglalónak csak annyit, h jó buli volt, és megérte elmenni.

Sajnos azonban azt is észre kellett vegyem, hogy nagyon kiestem mindenből. Ezt valahol eddig is tudtam, de a mértéken még mindig meg tudok lepődni. Ideje volna a citrom becenevet is felvegyem, mert fájdalmasan abba a kategóriába tartozom. Igazából nem irigylem azokat, akiknek az én elbaszott savanyított fejem kellett a buli elején vizslati. Szóval I'm so sorry, tényleg nem szándékos tevékenység volt a részemről.

Később ez annyiban javult a jó zenék hatására, hogy kicsit már fel tudtam oldódni, és ténylegesen jól szórakoztam. Kicsit furcsa volt nekem az hogy mind a két teremben ment a zene, lévén én eddig nem emlékszem olyanra, hogy mindkettőben ment volna, és azért nem annyira nagyon rossz az emlékezőm, h egy ilyen dolog kiesett volna.

Meglepő volt, mert az a szelektor, akit eddig még nem láttam egész jó zenéket adott le, és a buli eleji mosógépfrekvenciát leszámítva a hosszú normális szám nélküli szakasz az elmaradt. Azt az egyet nagyon is sajnálom, hogy a számom feléről lemaradtam, alias a Distress and Coma-ról. Nagyon szeretem azt a számot.*mereng*

Elég hulla fáradt voltam már a buli végére, ami azért nem éppen meglepő ennyi kihagyás után.Viszont bizonyos szempontból fura is volt most ez a buli. Egyre kevesebb embert ismerek a bulikról, egyre kevesebbet beszélgetek emberekkel, de a legszörnyübb az a dologban, hogy tudom, hogy ennek csakis én vagyok az oka. Változtani kéne, de nincs hozzá energiám.

Igen tudom, hogy megint sír a pofám, és hogy unalmas már olvasni, azt meg főleg, hogy nem szól másról hónapok óta minden bejegyzésem, de elég szar azt érezni, hogy a talaj egyre jobban kicsúszik a lábad alól, hogy tudod ha elugrasz kissebbet esel, de nem mersz mozdulni, és félsz attól, hogy mi lesz ezután. Senki nem lát a jövőbe, nem is volna jó, de a minimális védettség hogy így mondjam, talán nem akkora kérés. Vagy az?

Sokszor eszembe jut, hogy milyen is volna csak úgy eltűnni, mennyivel könnyebb lenni semmit nem érezni. Azt hiszem irigylem azokat az embereket, akik semmit nem éreznek. A közöny ugyan nagyon is visszataszító tud lenni egy bizonyos szinten túl, de mégis ezt a közönyt szeretném, mert könnyebb lenne. A másik ami eszembe jut, h ha csak úgy eltünnék, lenne-e bárki, akinek eszébe jutnék, ne talán tán hiányoznék neki? Néha azt a választ találom erre hogy igen, néha azt hogy nem. A probléma csak az, hogy kinőttem már a kamaszkori életértelem keresésből, és inkább érzem magam öregnek. Azt hiszem nem nekem való ez.

Az agyfosást befejeztem, nem táncolok tovább most senki idegein.*lassan tényleg csak a szenvedésem írom le ide, ami kellő képpen szánalmas*

Dilemma

Szerintem nincs még egy ember a Földön, aki ennyit képes dilemmáznimint én. Jelen pillanatban az volt a legnagyobb dilemmám tárgya, hogy menjek-e el Girugamesh koncertre. Hát mivel épp bloglok, ezért elég valószínű hogy nem mentem el. Talán kicsit megbántam, de mindegy.

Az volt a legnagyobb vicc, hogy csütörtökön még inkább arra hajlottam hogy maradok, péntek délelőtt még ez az opció állt, de végül péntek délután hazajöttem. Kissé vicces, mert estefelé már kezdem bánni, de leginkább ha délután bő két órával a kapunyitás előtt ötlött az eszembe, hogy talán mégis elmehetnék, de nem mentem el.

Tudom, hogy hülye vagyok ilyen szempontból, de mostmár mindegy, majd legközelebb értelmesebb módon fogok gondolkodni, de az is lehet, hogy nem lesz legközelebb. Ha arra gondolok, hogy talán LM.C. koncert után volt egy olyan leginkább elhatározásom, hogy minden adandó alkalommal mikor lesz lehetőségem, akkor elmegyek egy japán banda koncertjére, hát eléggé vigyorogni támad kedvem, és nem éppen boldogságom miatt. De maminak igaza van olyan szempontból, h ha egyszer eldöntöttem, h nem megyek, akkor tatsak ki a döntésem mellett.

Lehet, hogy csak én vagyok így ezzel, de egyre jobban azt érzem, hogy a régi körökben már nincs semmi keresnivalóm, és az egész dologt jobb lenne feladni, és talán tovább lépni. Az egyetlen baj, hogy ez csak elméletben könnyű. Mondjuk ezen gondolkodni nem igazán érdemes, mert tenni ellene nem tudok mit, de akkor is kissé zavaró, legalábbis én így gondolom.

Azt hiszem mára elég lesz a sok pofajártatásól, pláne hogy nem tudok semmi értelmeset összehordani. További szép napot mindenkinek. Baaibai.

Realizmus túladagolás

Legelőször csak annyit szögeznék le, h aki nem akar rinyálásról olvasni az szerintem el se kezdje a bejegyzést olvasni mert nem lesz kellemes lenyomata utólag. Amolyan figyelmeztetés, mert néha az is kell, és nem akarom senki kedvét elcseszni.

Azt hiszem csak úgy blevágok. Már most, így a 2 hét után elegem van ebből a félévemből. Komolyan azt kell hogy mondtjam, h a legnagyobb marha akkor voltam amikor kiálmodtam h én egyetemre akarok menni, azon belül meg a BME-re. Miért? Egyszerű, mert ha szivatásra vágyom, akkor a munkahelyemen aztért kell eltűnöm, mert pénzt is kapok, itt meg csak azt h hülye vagyok. Igen ebbe a félévben is van olyan igen tisztelet előadónk, aki minden második előadáson közli h mi hülyék vagyunk, csak kicsit burkoltabban. Szarnak az ember fejére, h olyat is kérdeznek, amit nem is tanulunk, lényegtelen tudd, mert valaki kitalálta h az is kell. Chh...

Ha belegondolok, nem tudom ezt a félévet hogyan fogom épp ésszel kibírni, tényleg, nem, de majd csak eldől. Jah mit építetek? Nem tudjuk. Azt meg hogy? Ha ledől járda ha állva marad fal. Nah majdnemcsak én is így vagyok az egésszel. Az egyetem bekaphatja.

Lassan olyan mintha túladagolást kapnék a realizmusból. Nem is tudom mikor voltam utóljára igazán önmagam, de a legborzasztóbb az egészben csak az, hogy szerintem már nem is leszek. Csupa normális dolog vesz körül, és most hogy így belegondolok, már szinte teljesen magába is rántott, és eléggé szar érzés, főleg ha belegondolok, h én mennyire nem akartam megkomolyodni, erre tessék. Az élet egy nagyon szar játék, de legalább a grafika nagyon ott van. Ez tényleg igaz.

Minden amit annyira szerettem most olyan végtelenül távolinak tűnik, mintha nem is tartozott volna hozzám soha...elegem van. Viszont muszáj vagyok megszokni, mert megszökni meg nincs hova. E van. Legalább jólesett ezt most kiadni magamból. Nah további szép jó éjszakát!