Mit mondjak mostanság nem erősségm a blogírás, de jobb kérdés h mikor volt az bárha is? Szerintem soha, és azt is eléggé kétlem, hogy ezután az lesz. Csak most van egy pár gondolatom amit szeretnék megosztani. Egyáltalán nem mondhatom azt, hogy rosszabb kedvem lenne mint olykor. Csak utóbbi időben megint van egy-két olyan dolog amit észrevettem, és nem tetszik, de nagyon sok minden nem tetszés kérdése.
Az emberi kapcsolatok rettenetesen furcsák. Sokszor ellenségből barát, barátból ellenségek lesznek. Mielőtt még bárki is félreértené, itt nem arról van most szó, hogy bárkivel is annyira összekaptam volna, hogy elkezdte szaporítani számszakilag az engem nem bírók elég népes táborát, csak szimpla elmélkedés.
Vissza az elkedett témára, azonban ennek általában van valamilyen nyomós oka. A legfurcsább az elhidegülés. Ebben pedig az a rossz, hogy nem lehet egyetlen konkrét dologhoz kötni. Egy egészen lassú folyamat, amit már csak akkor vesz észre az ember, mikor már megállíthatatlan, és elég ritka kivétel.
Azt az egyet nem tudom, hogy ki hogyan van ezzel, de engem tud bántani. Persze ezen kívül millió és egy más dolog is komolyabb, de akkor is. Nem bántó az amikor valakivel rengeteget beszélsz és el vagy vele, majd nem sokkal rá már normálisan beszélgetni sem tudtok, és se a saját se a másik fél érdeklődésében nem igazán látsz változást? Ilyenkor nem is tudod mihez kötni, akkor hogy fordítsd vissza? Azt hiszem, hogy a válasz leginkább, sehogy. Nem tudsz magadhoz láncolni senkit, és nem is szabad, mert annnak semmi értelme nincsen. De ez az én véleményem. Ez a bánt, de el kell vislni kategória, és az sem jobb, ha panaszkodsz, mert attól sem oldódik meg. Néha egy filozófus veszett el bennem, csak probléma az h nagyon elveszett.
Írhatnék, hogy mi van velem, de semmi különösebben érdekes. Dolgozom, mint úgy általában most is fáradt vagyok, és azt hiszem h ezen túl semmi. Megint egészen ráfüggtem egy sorozatra, egészen pontosan a D-Gray Man-re. Nagyon tetszik, a története, az aurája, bár van egy két elég nehezen emészthető rész benne, amihez kell némi emésztési idő, de ennek ellenérte tetszik, és ha valamiből az anime után vetődök a mangára az is legalábbis nálam.
Ha már a fanság...az én drága DVD-m még mindig nem jött meg pedig lassan úgy várom mint a messiást. Jó lenne már megint úgy igaziból befanulni mint anno megboldogult vérbeli FB koromban*ez de öregesen hangzott*, nagyon is jólesne, de azt sem tartom kizártnak, hogy azt a szintet többé már nem tudom majd elérni, amit ugyan szomorúan veszek tudomásul, de mit tenni nem igazán tudok, vagy van vagy nincs, kényszeríteni nem tudok.
Most ahogy így kattogom a sorokat, azt érzem, hogy a sorok közül csepeg az élet keserű iróniája. De azt sem tartom kizártnak, hogy ezt csak én látom így. Ahhozképest, hogy most csak pár sort szerettem volna írni, abból jópár lett, de nem erőszak, aki nem akarja úgysem olvassa. Azt hiszem én ezt most le is zárom, és csak remélem, hogy ez nem annyira a rinyálásról szólt, mrt akkor tényleg el fogom magamban könyvelni, hogy én másra már akkor nem is vagyok képes. Nah baibai!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése